Mikor az ember elkezd blogolni, állandóan van valami téma, amiről azt hiszi, hogy rögtön írnia kell. Riasztó hajnal egykor vinnyog, írok róla. Bele ment a szálka az ujjamba, filozófiai értekezés, hogy a fa mekkora isten dolog, de utálja az embereket, különben nem lenne szálkája. Okés, lehet hogy tévedek, és csak én gondolkodok így.
Most beteg vagyok. Nem nagyon. Az még a jobbik esett lenne. Mikor az ember lázas, fáj minden tagja, mintha felbőszült lajhárok akarnák négyfelé tépni, a feje szétrobban a takonytól és folyamatosan hány, az legalább konkrét dolog. Elmegyek orvoshoz, felír valamit, vagy nem, de legalább szembesít azzal, hogy beszoptad ecsém, és most ez meg ez a bajod. Mehetsz dögrovásra, kész.
De nem. Most csak ott tartok, hogy hőemelkedés, gyomorforgás megvan, hiába a diétás kaja. A tagjaim fájnak, de inkább csak jelzés értékűen, mintha selyembe tekert húsklopfolóval vernének agyon. Erőm max annyi, mint egy másnapos kismacskának, vonszolom magam jobbra balra. És még aludni sem tudok. Mivel nincs tv-m három napja, csak a falat tudom nézni, ami valljuk be őszintén, az első tíz perc után nem igazán érdekfeszítő. Fuck. Inkább egy egész estés vogon költészeti előadás mint ez.
