stack overflow

na ez egy mókás, vicces, recept megosztós bejegyzés lett volna
de mivel kurvára fáj a könyököm (átbukfenceztem a bringa kormányon) és a jobb lábszáram felét epilálta a ragtapasz csere (sebesülés az előző okok miatt) így nem
de a receptet megadom
végy egy baromi nagy adag spenótot

egy nagy adag fokhagymát

olíva olajon vajjal és szerecsendióval párold meg a spenótot
rakj hozzá egy adag tejszínt, juhtúrót és egy marék reszelt parmezánt
fogj egy pár keszeget, fűszerezd be

süsd ki

edd meg


bocs a fotók minőségért. és nincs final tálalós kép. annyira nem sikerült jól.

itt a tavasz:
- dagad a fasz
- spontán bringás felvonulás
- kertben sörözés
- hintaágyon üldögélés
- nagytakarítás
- piacon csak úgy nézelődés
- pinot noir ivás Balaton déli partján vágyás
- allergia ellen bogyók beszerzés (előrelátó vagyok)

csak így, első napi gondolatok

A Wordle rendesen megmozgatja néha az agyam. Tegnap esti wordle és photoshop termés:

Még egy kis játék a színekkel és hétfőn mehet a pólónyomdába.

Aki rájön a jelentésre, kap egy Túró Rudit. Robtmc kizárva a játékból. Ő már tudja a megoldást és a hallgatásért cserébe kap egy sört.

Ritkán káromkodok. Munka közben. Munka közben hülye ügyfélre, idióta kollegára. Még ritkábban ha programozok. Már megtanultam, hogy a végén úgy is kiderül, hogy én csesztem el a kódot és nem a gép a hibás. Szóval zen-budha a kódolási folyamat nálam.

De ma. Kurva élet IE7 és javascript. És bassza meg a prototype és a mootools minden egyes objektumát. Ennyi.

Két hét után visszatérés a melóba nem egy egyszerű feladat. Most nem kezdek el panaszkodni, hogy elmaradtak a feladatok, páran mint a fejetlen csirkék rohangálta körbe-körbe. Ha a projekt manager nélkül nem mennek a dolgok, az inkább a projekt manager hibája mint, a kedves kollegáké. Olvastam valahol régen, hogy középvezetőket vittek el egy egyhetes tréningre. Akinél a az érkezéskor be volt kapcsolva a mobilja, haza is küldték, mondván, egy jó manager le tud szervezni egy hétre való feladatot előre. És a kollegáknak nélküle is boldogulniuk kell.

Szóval jó újra visszatérni az irodába, inspirál a sok feladat. Jó hosszú hét lesz ez. Levelek nagy része már tudati szinten feldolgozva, taskok sorba rakva. Happynes.

Ami még hátra van és nem munka:

• kedden röpin gyilkos szervák gyakorlása
• Pankrátor végének megtekintése
• Slumdog Millionaire zene megszerzése
• ruházkodás (itt a jó idő, kell a tavaszi kabát)
• maradék bringa cucc beszerzése (első lámpa, amit évente kétszer veszítek el és persze egy fasza sárhányó)
• bringa tetkó beszerzése, ha már Kámen megcsinálta
• börtön tetkó magamnak

Mindez péntek reggelig, mert hétvége Miskolc, kulturálódás jegyében.

Volt egy érdekes bejegyzés a minap a TechCrunch oldalon. A nagy szolgáltatók (google, digg, facebook) felhasználási feltételeit eresztették rá a Wordle tag-cloud generálóra.
Annyira megtetszett az ötlet, hogy elkészítettem a nagy trilógiák tag-cloud generálásait, a filmek angol felirataiból. Katt a képre a nagyobb verzióért.

Keresztapa

Star Wars

Matrix

Gyűrűk ura

Mikor az ember elkezd blogolni, állandóan van valami téma, amiről azt hiszi, hogy rögtön írnia kell. Riasztó hajnal egykor vinnyog, írok róla. Bele ment a szálka az ujjamba, filozófiai értekezés, hogy a fa mekkora isten dolog, de utálja az embereket, különben nem lenne szálkája. Okés, lehet hogy tévedek, és csak én gondolkodok így.

Most beteg vagyok. Nem nagyon. Az még a jobbik esett lenne. Mikor az ember lázas, fáj minden tagja, mintha felbőszült lajhárok akarnák négyfelé tépni, a feje szétrobban a takonytól és folyamatosan hány, az legalább konkrét dolog. Elmegyek orvoshoz, felír valamit, vagy nem, de legalább szembesít azzal, hogy beszoptad ecsém, és most ez meg ez a bajod. Mehetsz dögrovásra, kész.

De nem. Most csak ott tartok, hogy hőemelkedés, gyomorforgás megvan, hiába a diétás kaja. A tagjaim fájnak, de inkább csak jelzés értékűen, mintha selyembe tekert húsklopfolóval vernének agyon. Erőm max annyi, mint egy másnapos kismacskának, vonszolom magam jobbra balra. És még aludni sem tudok. Mivel nincs tv-m három napja, csak a falat tudom nézni, ami valljuk be őszintén, az első tíz perc után nem igazán érdekfeszítő. Fuck. Inkább egy egész estés vogon költészeti előadás mint ez.

Még képek és történet a tovább után

Mai nap címszavakban:

Munka okes, jól haladunk, bugok listája csökken, csak megérte kicsit a srácokat meghajtani.

Meló után Costa Cofee. Kellemes hely, Wifi okes, kiszolgálás gyors, udvarias. Mai nap választása koffein mentes mocha (estére nem pörgetem magam túl), nem túl édes, megfelelően csokoládés. Zene pocsék, vagy csak az én ízlésemnek túl jellegtelen. Igaz, ez az egész helyre valahogy elmondható. Vagy csak én vagyok túl nagy Starbucks fan? De azért megvan a freelance életérzés, király.

Megbeszélés tanácsadóval, hitelképes vagyok, lehet örömködni. Hogy pontosan mennyire, az a jövő héten kiderül. Valószínűleg nem sokra, de egy rendesebb lakás meglesz. Apránként elkezdem a lakásvásárlás projektet.

Vacsora letudva, szendvicsek elpusztítva, kiegészítve frankó diós sütivel.

Ami még hátra van a napból: új tv keresése a neten. Körbenézek, hátha valamelyik outletben van a kedvemre való áron. Nem akarok költeni rá sokat, úgy is csak híradót és pár sorozatot nézek.

Pihenés képen pedig Akira film megtekintése ágyban, kényelmesen, a maradék sütemény elfogyasztásával.

Sokat gondolkodtam, hogy megírjam ezt a postot vagy sem. Mindig is furának találtam a blogokon azokat a bejegyzéseket, amiben a legbelső magányügyek kerülnek terítékre, legyen az bármilyen kőkemény én-blog vagy sem. Fura olvasni, hogy egy ember, akinek írásait szerettem, mert vicces vagy jól reflektál a körülötte lévő életre, kipakolja hogy pl. éppen most szakított a partnerével. És hogy ez milyen fájdalmas vagy éppen jó, és apró részletekig leírva mindez.

A fentiek ellenére mégis úgy gondolom, hogy publikálom ezt a bejegyzést.

Jól vagyok. Sőt mi több, nyugodt. Azt nem mondom boldog, vagy teljes mértékig kiegyensúlyozott. De már jól vagyok. Az elmúlt hónapokban nem volt így. Depresszió, szartam le mindent. Sok hangulatváltozás. Elhagytam magam, elhanyagoltam mindent, ami kicsit is szokott számítani. Hozzá véve egy rövid, de igen erőteljes ivási korszakot.

Sok minden volt ami kiváltotta. Munka, család, anyagi nehézségek. És egy komoly szakítás. Ezek együtt eléggé rendesen megborítottak. Az, hogy melyik milyen arányban játszott szerepet, végül is mindegy. És az sem számít már, hogy mi is történt.

De úgy tűnik, most már minden ok. Sokat, rengeteget köszönhetek a barátaimnak. Akik végig elviseltek, akkor is, amikor a szokásos elviselhetetlenségemen is túl mentem. Akik végig mellettem álltak. Köszönhetem azoknak, akikre nem is gondoltam, hogy gondolnak rám. Azoknak, akiknek hirtelen megjelenése plusz energiát adott. Azoknak az embereknek, akik visszatértek az életembe.

Köszönöm barátaim. Mindenért.

Az új váz.

Bocs a kép minőségért, telefonnal készült.

Holnap rendes képek az alkatrészekről és remélhetőleg a kész paripáról is.

Most hogy lassan itt a jó idő (okés, nagyon lassan) és elkészül az új bringa, a napi menetfelszerelésemet újra kell gondolni. A tatyó eddigi tartalma: laptop (Lenovo R61i, kb. 3 kg), töltő, füles, esernyő, mindenféle jegyzet papírok, füzet, újság és / vagy könyv. Ha beindul a szezon (10 fok felett), akkor mindez kiegészül: tartalék belső, pumpa, mini szerszámkészlet és a 3 kilós lakat. Esős, fos idő esetén valami váltó cucc, hogy mégse nyakig mocsokban üljem végig a napi nyolc órámat a melóban.

Mikor ezt végig gondoltam, kezdtem rájönni, hogy valamit nagyon elbaszok. Kurvára nincs kedvem ennyit cipekedni nap mint nap. Mivel tudnék megspórolni pár kilót? Végig gondolva, semmivel. A gép kell, mivel azzal dolgozok. A hozzávalók szintén és azok nem túl sok plusz. Az újság, a jegyzetek, dettó elhanyagolhatóak. Lakat nélkül pedig nem indulok sehova két keréken.

Marad a gépem cseréje (nem csak a súly miatt, hanem kicsi géppel kényelmesebb kocsmában melózni). Ez érik egy ideje, csak éppen marad a kérdés, mire és hogyan. A kijelző mérete nem fontos, max rádugok egy másik monitort.  Ami rögtön beugrik, az egy MacBook, kicsi, könnyebb (csak 2 kg). De anyagilag eléggé húzós. Egy netbook súlyban alternatíva lenne, de annak a teljesítménye nem elég a napi taskok letudásához. Mivel a jelenlegi  géppel maximálisan elégedett vagyok, valószínűleg szintén egy Lenovo gép lesz az SL300-ok közül valamelyik, könnyűek, és nem túl drágák.

Már csak a hogyan a nagy kérdés. Logikus hogy el kell adni a mostani, fedezni az új gép vásárlását. Ez már egy macerás dolog, bár egy éves a gép, hibátlan és még van rá két év gyári garancia. Szóval meghirdetem, eladom.  Kapásból le kell menteni durván 120 giga anyagot. Valami hiper adatdaráló eszközzel ledarálnia gépet (sima delete vagy format nem elég, az első dos parancsok egyike volt amit megtanultam az undelete, unformat stb). De úgy, hogy a Vista megint gyári üres állapotba kerüljön. A faszomnak sincs kedve ahhoz, hogy az új tulaj a cuccaim között turkáljon.  Ehh. Aztán amíg nincs meg az új gép (ez min. 3-4 nap átfutás), nem tudok min dolgozni. Új gép belövése, mire megint eljutok arra produktivitási szintre mint most, legalább egy hét.

Nem biztos hogy egy kiló nyereség megér ennyi pöcsölést. Lehet hogy mégis inkább cipekedni kellene?

A cikket a Szódában írtam, bringa fotó kiállítás megnyitó elött. Mindenki nézze meg.

Ezért a zenéért beszerzek egy mp3 lejátszót. Ezt a zenét fogom tekerés közben hallgatni (bár nem kellene, biztonsági okokból). De ezt pont illik a városi kerékpározáshoz.

Minilogue - Animals from ljudbilden on Vimeo.

Teljesen szétcsúsztam. Pozitív értelemben. Annyi minden összejött, hogy nem tudom hova kapjam a fejem. Cégen belül a szokásosnál is jobban pörögnek a projektek, agyam kattog mint egy csapágyhibás mosógép centrifugálás közben (remélem megvan a kép, mikor a vas kocka ugrálva elindul feléd, és egyetlen esélyed hogy túl éld, ha időben kikapcsolod).

A magán cuccaim is a fejemre nőttek, lassan le kéne adni az anyagot, lezárni a lecsóba. Holnap megérkezik az utolsó alkatrész a bringához, és ha szerencsém van, akkor péntek hajnalban újra korán kelés, mehetek a vázért. Cimbora megígérte, hogy jöv héten kész lesznek a grafikai elemek, addigra el kellene dönteni, hogy airbrush vagy matrica. Valószínűleg matrica lesz, egyszerűbb, gyorsabb. Bár az airbrush szebb (valaki nem tud valakit aki tud airbrush-t fújni?). Ha kész van, dob fel képeket.

És igen! Újra pályán. Kedvenc sportom egyikét ismét toljuk. Röpi ezerrel, mehetnek a bomba szervák, a fogadások, és az aljas ütések.

Ami a héten kimaradt: feedek átnézése greaderben. Most tartok kb. 500 olvasatlannál, hozzávéve a kb. 20 csillagozott „must read” bejegyzést.  Egy poszt a böngészők haláláról vagy evolúciójáról, na net jövőjéről (nem, nem web 3.0 bullshit). És egy kiadós f*ck off a google-nek, hogy képesek voltak lefeküdni az apple-nek. És egy kiadós f*ck off a apple-nek, hogy a nagy pofájuk ellenére, nem különbek a microsoft-tól (bigyóblog posztra reagálás).

Amint lesz időm, mindent pótolok.

Szarok, de kikívánkozott belőlem.

via http://nonetitle.stripgenerator.com/

Tud valaki egy jó online rádiót?

Emlékszem az első online rádió hallgatási élményekre. Vagy 12 ével ezelőtt Mp3 CD-ken cserélgettük a Stereo MC’s albumait, vagy az Anima első számait. Okés, ez max erős csúsztatással mondható online rádiónak. De akkoriban igen csak korlátozottak voltak a lehetőségeim. Főleg, hogy betárcsázós modemmel toltam otthon a netet, ami max levelezésre és az iNteRNeTTo böngészésre volt elég. És nem arról szólt, hogy warezzoltam ezerrel. Csak másképpen nem jutottam hozzá az aktuális sláger zenéken túli számokhoz. Valljuk be, DJ Bobo maximum a nosztalgikus hátborzongással vegyes hányinger miatt vicces most.

Miután végre elérhető volt a szélessávú net, már lehetett a winamp rádió csatornái között válogatni. Ami kellemes felüdülés volt a helyi rádiók szenny áradatai után. Eddigra megfelelő mennyiségű Sziget fesztivál és fent említett módszerekkel segítségével sikeresen tágítottam látó, illetve hallóköröm. És hát igen, ekkoriban virágzottak a múlhatatlan emlékű DC progik (valaki még használ ilyet?).

Aztán elérkezettnek tűnt az online rádiózás kánja. A Web 2.0 korszak.

Myspace. Király ha tudod mit keress. Vagy kit. Vagy kiket.

Youtube. Zenei szempontból mint a Myspace. Ha tudod kit keresel, megtalálod. De ha nem? Amivel jobb, a playlist, toltunk már végig olyan házibulit, ahol a Youtube volt a DJ pult. Most már erre sem jó, miután bevezették a zenei cenzúrát.

Mi van még? Persze, Last.fm. Nekem eddig talán ez jött be legjobban (widget is van rá, nem kell állandóan a böngészőben rohadnia linknek). Végre nem azt kellett beírnom hogy Mo’ Horizons, hanem hogy acid jazz, és jött a zene. Mi a gond? Csak sláger számok, és lehet erősen vitatkozni, hogy az egyes előadók jól vannak be taggelve vagy sem. Nagyon ritkán jött be olyan zenekar, akiket nem ismertem. Plusz, egy-két hét után,  minden számot ismertem, amit pl az acid jazz rádió tolt.

Radio.blog.club. Sok jó szám, de nem jobb mint a winamp. Sőt, gyakran olyan gyenge minőségben vannak fent , hogy az már élvezhetetlen. Pedig én nem vagyok egy audiofil.

GrooveShark. Itt sem lehet normálisan stílura keresni. Inkább előadóra. És megint csak nekem kell playlistet csinálni. Ráadásul erőteljes sávszélesség problémákkal küzdenek.

Pár napja nézegettem Blip.fm oldalt. Ötletnek jó, hallgathatom mit hallgatnak mások, vagy esetleg én is készíthetem a műsort. De még mindig nem ez az amit keresek.

Mit szeretnék? Valami olyat mint a last.fm. Hozzáadva a Myspacesok sok színűségét. És a lényeg, ne kelljen playlisteket csinálnom. Ne kelljen feltöltenem. Ne kelljen tudnom az előadók nevét. Ezek nem érdekelnek, nem akarok vele foglakozni. Csak szóljon folyamatosan és változatosan. Ha meg szar a szám, ott a next gomb.

Komoly addikciókat tud okozni egy újonnan felfedezett online cucc használata. Tegnap bigpe áradozott órákat a twitteről (tudom, régi már, meg mindenki aki számit már rég csirip, és amúgy is, le vagyok maradva), hogy mennyire jó és hogy régen nem használta, de most már érti és persze rögtön szerzett egy adobe-air apit, amivel lehet szűrni és rendezni (a cucc a TweetDeck és tényleg jó).  

Persze mint egyszeri kocka, én is előkerítettem a régi twitter accountomat (még jó hogy nem járt le), sing in, bigpe follow. És persze Guy Kawasaki follow. És ha már itt tartunk, nincs megállás. Jöhetnek a magyar online élet szereplői, angelday follow. Eszpee follow (köszi a visszakövetést). És még follow, follow...

És ha már, akkor legyen twitter facebook-on. Blog címe mehet ki twitter, és facebook.  Közben megtaláltam, hogy lehet twittert rendesen berakni a blogba (lásd oldalt).

És mindezt miért? Fogalmam sincs. De kíváncsi vagyok, hogy a microblog mire vezet.

Pár sör és whiskey után néha óhatatlanul elkezd filozofálni az ember. Persze olyan dolgokon, amiket fontosnak tart. Mint például a kapcsolatok. Mindegy milyenekről beszélünk. Virtuális vagy valós.

Mennyire fontosak ezek? Melyik fontos? Mik azok az események, tettek, interakciók amitől fontosak lesznek ezek? Hogy twitteren visszaigazol Guy Kawasaki? Hogy facebook-on kit jelölsz be és kiket törölsz? Iwiw-en hány ismerősöd van? Lehet bármilyen öndefiníciót levezetni az online kapcsolatokból?

És az offline? Hogy jön létre egy való világi kapcsolat? Visszaigazolod a virtuális világba a való életed kapcsolataid? Milyen feedback van a kettő között?

Igazság szerint, nem ezek kérdések miatt írom ezt a posztot, bár talán fontosak ezek is.

1.Mikor mondod azt, hogy baszod, Te tényleg idióta. Vagy baszod, tényleg kurva nagyot tévedem Veled kapcsolatban. Esetleg, hogy mekkora idióta vagyok, hogy bármikor is hittem, hogy Te őszinte vagy?

2.És fordítva? Mit teszel, mikor az szembesülsz, hogy mekkora idióta vagy. Vagy azt hiszik, hogy kurva nagy idióta vagy? Mikor rájössz, hogy mekkorát tévedtek veled kapcsolatban. Vagy hogy azt hiszik, hogy benned megbízni a világ egyik nyolcadik csodája volt?

Barátaim. Próbáljunk meg úgy élni, hogy a kettes számú kérdéseket ne kelljen feltenni. Ha pedig az egyes számú kérdések merülnek fel:

a. talán te tévedsz és adj még egy esélyt

b. tényleg menjen az a feedback. Delete from everywhere!

Megjelent. Magyar fordítás googleben.

Hmm... lehet hogy kocka vagyok? Egy órája, hogy hírbehozó webisztánon írta, nálam is megvan az infó. És nem webisztánról értesültem :D

(De hogy egy kib**** image scroll scriptet találjak, az bezzeg nem megy. A végén még írnom kell egyet. De a f*** akar vasárnap ilyet írni. )

A hazai blogszféra eleget foglakozik a google viseltes dolgaival. Már-már divat rajongani értük, vagy éppen ellenkezőleg, utálni és egy globális összeesküvésnek hinni. Én használom a google cuccait, gmail, calendar, reader, chrome, map, stb. Okés, tisztában vagyok vele hogy elment mindent amit keresek, olvasok, nézek stb. Mindenki ezt csinálja. Nem vagyok nagy google fan, de jók az alkalmazásaik.

Most a héten két dologra kaptam fel a fejem a nagy G-vel kapcsolatban.

Az egyik, amiről webisztánon is szó volt, és persze mindenki megemlékezett róla, hogy a google keresési eredményeit (mindet)  spamnek nézett. Lehet arról beszélni, hogy a gugli mennyire lúzer volt, meg felháborodni, és lemondóan fejet csóválni. De miért? Én halálra röhögtem magam, és igen, baromi jól esett, hogy hibáztak. Látni, hogy ott is csak emberek dolgoznak, akik igazán úristenesen el tudják kúrni a dolgokat. És jó érzés, hogy kiderül, a google nem a SkyNet (egyenlőre) vagy idegenek inváziós előkészületei . Vagy már az, és tudatos elterelés, hogy ne vegyük észre?

A másik, érdekesebb, a google fordítója, a translate, kibővül 7 új nyelvvel, köztük a magyarral is (a hír itt). Pár héttel ezelőtt, valaki írta, hogy mennyire kettős hatása lesz ennek a lépésnek, ha bekövetkezik. Egyrészről, sokkal több ember tud sokkal több olyan információhoz jutni, amihez eddig nem, mivel az adott nyelven nem értett. Viszont így még az kevés motiváció is megszűnik a nyelvtanulásra, ami eddig volt. Részemről leszarom. Aki akart nyelveket tanulni, eddig is tanult. Nekem nagyon jól jön a kiegészítés. Melóm során rengeteg, nem angol oldallal kell foglakoznom. Német, francia, spanyol site-ok elemzése nem könnyű. Okés, eddig fordíthattam angolra, az angolt meg magamban magyarra. De fuck. Nem akarom. Dolgozni akarok. Gyorsabban, hatékonyabban. És nem fárasztani magam még egy köztes lépéssel. Az angol olvasás marad a readeren és a magán jellegű böngészésekkor. És leszarom hogy ki mit gondol.

Tegnap ismét az online világról beszélgettünk Robtmc-vel igen csak erős sörözés közben (ennek később lesz jelentősége).  Hogy milyen úton kell elindulni, hogy jó, ismert blogot írjon az ember. Szakmaiság? Hanyagoljuk az én blogot mert sok van belőle?  Szóba jött, hogy ki vajon hogy lett ismert a blogszéfában. Okes, igaz lerágott csont , de akkor is. Vajon Plastik Józsinak, Doranskynak, (hivatkozzunk a mainstream blogokra, persze belinkelve, mert google szereti az ilyet) könnyebb volt? Mikor még kevesebb információ volt a neten, egyszerűbb volt a jó anyagokra találni? Vagy a szájhagyomány jobban terjedt? Vagy a jó ismeretség, háttér (mint pl. az index) döntő fontosságú?

Hát leszarom. Mikor ezer manó, szegecselt bakancsokban, orosz népi táncot járnak az agyam redőin, mikor egy elromlott turmixgép van a gyomrom helyén, amibe pár igen gusztustalan dolgot kavartak össze, aminek az izére inkább nem térnék ki (látványára pláne) akkor ezek a dolgokat mind leszarom.

Jobban érdekel hogy a pizzámat végre kihozza a szombati szőke, kékszemű futárlány, és hogy a kólám hideg legyen (ez a kettes számú katzenjammer gyógymód. Az egyszámú a kóla + töltött csirkecomb tejfölös ubisalival, krumplipüré).

Jah és igen. Fasz ki van hogy mikor az ember kezd végre felegyenesedni, kap még egy jobbost, hogy újra a padlót fogja. És ez átvitt értelemben volt. Bocs. Tévedtem. Mégsem fáj.

Szóval mostanra definiálta magát eme blog. Ez Én blog baszod, és kész. Néha kicsi szakmaisággal.

Régebben blogoltam. Nem sokat, és igazán nem volt izgalmas sem. Inkább csak egy szűk, önmagam körüli világra volt reflexió. És persze, hogy a barátaim, akik olvasták, jól szórakozzanak.

Hogy most miért kezdtem újra? Természetesen most is vannak személyes motivációk.

Valamelyik este, sörözés közbe Robtmc-vel is ilyesmiről beszélgettünk. A pontos konklúziókra már nem emlékezem (sok sört ittunk szokás szerint ), de a lényege az volt, hogy a virtuális közösségek mögött milyen személyiségek vannak.

Ki használja az iwiw-et, a facebook-ot, a blogokat, google reader sharing szolgátatását, twitter-t? Nem arra gondolok én vagy te használod. Igen én is használom a wiw-et, a facebookot-t, blogolok. Nem túl gyakran, de használom.

Ezekkel mind kommunikálunk. Üzenünk (és gondolom más is így van ezzel) nap mint nap folyamatosan az IM cuccokkal, azzal, hogy éppen mi mikor milyen személyes üzenet rakunk ki.

Hagyjuk azt a felfogást, hogy azért használjuk a facebook-ot, az iwiw-et, orkut-ot, bármit, hogy kapcsolatot tartsunk az ismerőseinkkel. Két- vagy háromszáz ismerős? Ugyan. Hogy megosszam távoli ismerőseimmel élményeim? Ott a mail. Képeket? Flickr, picassa, indafoto.

Szóval ki használja a nagy social network oldalakat? Én? Vagy egy bennem rejlő másik én? Mennyire különbözünk a virtuális nyomaink összegétől? Mennyire tudatosan alakítjuk ki a net felé nyújtott arcunkat? Mennyire különbözik a virtuális, makro környezeti énünk, a valós, mikro környezeti énünktől? Virtuális énünk mennyire befolyásolja a másikat? Pusztán csak egy exhibizionista megnyilvánulás, vagy egy tudatos manipuláció?

Gondolom az első bejegyzésnek valami igen frappánsnak kell lennie.

Miről is fogok írni, egy ön- vagy blogdefinicíó, felkelteni az érdeklődést, kinyitni a kapukat az olvasók agyában, hogy még, még bejegyzéseket.

Egy okos marketing stratégiával betörni a nem is kicsit túlburjánzó blog társadalomba, feliratkozni a turulmeme oldalra, sharing-elni magam.

És persze ilyeneket írni, hogy az ellentmondás legyen az ultimate fegyver.

Hopsz, ebből már nem fogok kikeveredni, bármennyire is szépítem majd a dolgot. Igen, nekem is ez a célom.

Persze baromi nehéz bármit is írni konkrét téma nélkül. Előjön a papír stressz (gondolat megvan, de fehér textarea láttán hupsz, ki is megy minden a fehjedből és csak össze vissza rizsázol).

A fentiek ellenére, az első bejegyzés félig meddig rendhagyó lesz. A cím miatt.

Ezt most egy személyes üzenet. Remélem akinek szól, veszi az adást.